Némi spirituális feltöltődés után, - éljen a kortárs, posztposztmodern művészet - a kiscsapat rájött, hogy a mohó madár kiitta és kiette őket a pénzükből ezért útközben még meg kell fejniük egy automatát is, ha ők is enni akarnak valamit.
Köszönhetően az elfogyasztott zubrowka mennyiségnek és korahajnali órának, kissé nehézkesen haladtak a cél felé. Ráadásul útközben újra előkerültek azok a remek történetek amik párórával ezelőtt nagyban hozzájárultak a jóhangulathoz...
- Nem akarok megint sokat csipogni, mert azt utáljátok...de elárulok néhány titkot... gondoltátok volna, hogy van köztünk valaki, aki egy interjú közepén összefosta magát Törőcsikmari és Maárgyula lakásában? Vagy, hogy van valaki, aki a belvárosban meztelenül szaladgáló külföldifilmművészeket szokott fotózni? Sőt, még olyanok is akadnak, akik hosszan tudnak mesélni arról, hogy miköze egy balatoni toitoiwc-nek a barátkozótörpékhez a djpultokhoz és a krónikus rozéhiányhoz...
És útközben is akadt néhány új téma, ami mellett nem lehetett szó nélkül elmenni...
Nagynehezen eljutottak az automatáig, ahol a pingvinnek kisebb gondja akadt a pinkódjával és a hitelével. Micsoda szerencse, hogy mindig kéznél vannak a jóbarátok...
És még a reggelijüket is boldogan megosztják a zabagép madárral.
Na kitaláltátok hol kötöttek ki?
Vajon, hogy lehet az, hogy reggel 6kor, a felkelő nap fényében, minden olyan szépnek és finomnak tűnik...még az is amitől 9 után az ember azonnal sikítófrászt kapna...
Sőt nem csak az ember, még a pingvin is! De a sikítozás ezúttal elmaradt, illetve nem egészen, de ezúttal nem a kaja adott rá okot...
És végre, aznap először, a pingvin is tökcsönben volt...ha eltekintünk az égtelen csámcsogástól.
Egy árva csipogás nélkül megreggelizett, aztán úgy döntött pihen egy kicsit míg a többiek kibontakoznak.
Najó azért némi sört kunyerált magának, annak ellenére, hogy már egyáltalán nem kellett volna innia...de ki foglalkozik azzal, hogy mit iszik egy madár hajnalban?!
Mire mindenki jóllakott, már napfényes reggel volt. A kiscsapat alámerült a nosztalgia hullámainak...a pesti- és a balatoninyáréjszakák emlékei, júliusi hangulatot varázsoltak a múzeumkörútra. Arra jutottak, hogy most már mindenki csak azt várja, hogy végre nyár legyen, mexabaduljanak a kabátoktól, a zárt, füstös, levegőtlen, tömött kocsmáktól, a mestertől meg a szőrösszakadt macájától, a furulyásköcsögtől, a tetszhalott indiánoktól, a vegetáspogitól, az álpékektől, a pokolizenétől...
- Bocsi, de ehhez még szeretnék annyit hozzátenni, hogy én meg nagyon várom a kedd estét! Hogy végre találkozhassak a bajuszosfélistennel...a pecsában...élőben!
SUPER TARANTA!
I traveled the world...looking for lovers
of the ultimate beauty...but never settled in
I'm Wonderlust King!
lalala lalala lalal...
- Viszlát kedden!
